Zene- Kult

Amúgy most hétvégén valamikor volt a Kult koncertje is valamelyik stadionban. Jó lett volna elmenni rá, de nem került rá sor. Persze nem is lett volna rá pénzem, mert félelmetesen drága volt az egész. Kb. kétszer annyi, mint amikor két és fél éve Krakówban a Kult, közös koncertet tartott a Dżemmel, a lengyel rock másik régi legendájával. De szemem előtt pont az a koncert lebegett, azt is megoldottam jegy nélkül, gondoltam, megfelelő terepszemle után most is be lehetne lógni akár.
Az a koncert ugyanis valamikor júniusban volt már, ha jól emlékszem. Nekem pedig még nem volt biztos, hogy mikor térek végleg haza. (Haza? Akkoriban kezdtem elbizonytalanodni, hogy hol vagyok én tulajdonképpen otthon, nem lehet-e, hogy már félig-meddig határon túli magyarnak számítok, krakkói magyarnak. De ez is csak egy átfutó gondolat volt.) Szóval egyfelől nem tudtam, Krakówban leszek-e még. Másfelől választanom is kellett, mert fogytán volt a pénzem: vagy elmegyek még erre a koncertre, vagy megveszem a nagy történész-thriller-író, Jacek Komuda legújabb könyvét. Az utóbbit választottam, a hazatérés bizonytalanságai miatt. Aztán úgy jött ki a lépés, hogy mégis a Városban voltam még akkor. Elsétáltam aznap a Piast kolihoz egészen közel eső, mellesleg gyönyörűen összegraffityzett stadionhoz. (Tényleg nagyon művészi graffityk voltak ott. Erről rögtön eszembe jutott, hogy a giminkben is volt egy ilyen betonfal, ahol ilyen egészen színes alkotások keletkeztek, mert a suli hagyta. Azóta ezt lebontották.)
Mint kiderült, volt egy hely, ahol alacsony volt a fal, és be lehetett látni. És a zenét is nagyon jól lehetett hallani. De nem csak én voltam ám ott, sőt. Vagy heten szorongtunk annál a helynél, teljesen véletlenszerűen összegyülekezve erre a nagy rockünnepre. A legfiatalabb egy 10-12 éves kisfiú volt, a legidősebb egy 40 év körüli nő. Csak akkor szeppent meg kicsit a társaság, mikor lassú, méltóságteljes léptekkel megjelent a sarkon egy piros sapkás zsandár. (Így hívják a katonai rendészeket, akiket messziről meg lehet ismerni piros barettjükről.) Persze aztán eszünkbe jutott, hogy miért épp a katonai rendészet biztosítana egy rockkoncertet. Biztosan nem minket akar elzavarni. Hát persze, hogy nem akart. Sőt, a zsandár is ugyanabban az ügyben jött, mint mi mindannyian, civil érdeklődőként. Hogy ezt jelezze, gyorsan le is kapta, és az övébe gyűrte élénkpiros sapkáját. Aztán beállt mellénk nézelődni.
Hallani egyébként mindent hallani lehetett, de látni csak a tomboló közönséget láttuk, az első sorokat. De így is kellemes élmény volt. Modjuk nem az elejére értem oda, csak a közepére, így pont a Kultról lemaradtam. Illetve csak az utolsó pár számot hallottam, de azok új számok voltak, amiket nem ismertem. Pedig milyen jó lett volna együtt énekelni Kazik Staszewskivel azokat a számokat, amiket akkor már betéve tudtam, amiken az utóbbi években a lengyeltudásomat köszörültem, például, hogy „Lengyelországban lakom, itt, itt, itt…”.
http://www.youtube.com/watch?v=180Mgpr8CfU
Vagy a Brooklyni Zsidók Tanácsát.
http://www.youtube.com/watch?v=PlN8ahuzGCs
Vagy az Egyetemistákat.
("Kinek van igaza? Heideggernek vagy Sartre-nak? (...) Kinek van igaza? A CIA-nek vagy a KGB-Nek?")
http://www.youtube.com/watch?v=8JGjRmRhTps
A Dżemet pedig egyáltalán nem ismertem akkor, csak a nevüket. De így is nagy élmény volt őket hallgatni.

A Kultot egyébként valamikor 2006 környékén ismertem meg, nem máshol, hanem a Collegiumban. Első éves lengyel szakos egyetemista voltam, sokat tudván már az országról, de nem ismerve egyetlen igazi kemény, régivágású rockegyüttest sem. A lengyel zenéről nekem a BratHanki jutott eszembe és a Tutki. (Majd róluk is mesélek.) És akkor jött Sztupy, az EC nagy alternatív-zenerajongó arca, mindenféle ilyen zene gyűjtője és közvetítője. Az ő révén ismertem meg igazán a Quimbyt és a Neo-nak a Kontroll előtti tevékenységét. Ő hozta közel hozzám ezeket. (A Hiperkarmát is szerette, aminek én később mindennél nagyobb rajongója lettem, de azt nem Sztupynak köszönhettem. Hanem egy lánynak. De ez egy másik történet.)
Szóval Sztupytól kaptam ezt a cd-t, amin a Kult majdnem összes addigi lemeze rajta volt. Lemásoltam. És nagyon megszerettem. Külön ajándék volt, hogy a dalszövegek is rajta voltak a cd-n, így tudtam egyszerre hallgatni és követni a szöveget is. Ez hihetetlenül sokat segített nyelvtanulásom kezdeti szakaszában. Szóval a Kult összeforrt ezzel az időszakommal.
Maga ez az együttes egyébként azt hiszem 1982 körül alaKULT. Tehát még tartott ezidőtájt a hadiállapot, amit Jaruzelski tábornok hirdetett meg a Solidarność letörésére. Szigorú időszak volt ez, amikor a hatalom átmenetileg (1981-1983 között) ismét bekeményített. (De ez már az utolsó bekeményítése volt.) Az alternatív zenei élet azonban virágzott. Egy csomó punkzenekar jött létre, berobbant a köztudatba a Lady Pank (ami csak nevében pank), a Perfect és egyéb ilyen rockerek. A Kult ebbe a hullámba remekül illeszkedett. Az együttes vezetője, frontembere egyébként Kazimierz Staszewski, mindenki Kazikja. Neki már az apja, Stanisław Staszewski is híres rockzenész volt. A Kult át is vett tőle egy csomó számot, ki is adtak egy ilyen lemezt, hogy Tata Kazika (Kazik apukája). Ezen volt egy nagyon híressé vált számuk, ami nekem például nagyon tetszik. A címe: Baranek (Kosocska vagy Kisbárány). Érdekessége, hogy maga a szöveg Staszek Staszewski találmánya, de a refrén, az a nagy romantikus költő Adam Mickiewicz híres misztikus drámai költeményéből, a Dziadyból (az Ősökből) van:
http://www.youtube.com/watch?v=DqBuIaa2-_s

„Na głowie kwietny ma wianek,
W ręku zielony badylek,
A przed nią bieży baranek,
A nad nią lata motylek…”

(Gimes Romána műfordítása szerint:

„Fején virágból koszorú van,
Kezében tart gyönyörű pálmát,
És előtte bárány szalad,
És mögötte lepke száll át.”)

(A magyar fordítás kevésbé jönne ki erre a zenére.) A Mickiewicz-szöveg csiszoltsága némi vicces ellentétben van a többi versszak közönségességével. Az egész arról szól, hogy ezek a mocskos disznó emberek milyen rondákat mondanak az én kedvesemre, pedig ő olyan szép… és itt jön a Mickiewicz-idézet.
Aztán Kazik egyszer-kétszer a Gyöngyhajú lányt is megpróbálta elénekelni, méghozzá magyarul, ami egy igen szép gesztus volt. Csakhát többnyire elég részegen próbálkozott a dologgal, és nem is értette, mit énekel, így ebből számunkra elég vicces dolog sült ki. (Mikor nem jutott eszébe a szöveg, időnként beleénekelte, hogy: „Mindenki másképp csinálja…”)
http://www.youtube.com/watch?v=21uu0fiX2Bg&feature=related
És van egy olyan számuk is, ami végig lengyel szövegű, egyetlenegy magyar sor van benne (ez a dal címe is), amely tökéletesen rímel az előző lengyel sorra, tartalmában azonban rejtélyesen eltér attól:
http://www.youtube.com/watch?v=dwOOsablziU

„Starych i chorych weźmiemy na chol,
Készítsen képet önmagáról…”

Fura. Az előző sor ugyanis valami ilyesmit jelent: az öregeket és betegeket kampókra vetjük.
Ez egyébként egy eléggé gyilkosan gúnyos társadalomkritika. A Kult ugyanis a rendszerváltás után sem szűnt meg ilyeneket írni. Vezető politikusokról is írtak gúnydalokat. (Waldemar Pawlakot a mostani miniszterelnökhelyetteset, de még Lech Wałęsát sem kímélték. (Utóbbi nem vette zokon, hogy azt éneklik róla: „Add vissza a százmilliómat!”) Itt, Polákországban ugyanis ilyeneket még lehet. Lehet viccelni ilyenekkel. Néha itt is feszült a helyzet az egyes pártok között (például most is), de mivel többpártrendszer van, ha valakiről kritikusan nyilatkozol nem fogják rögtön azt gondolni, hogy a másik oldalnak akarsz nyalni, és le vagy fizetve. Talán ezért is tartja magát erősebben a kabaré műfaja is. Erről ennyit.

A Kultról most többet nem írok, elég reklámot csináltam nekik így is. Ha szeretnétek, majd mesélek a BratHankiról és a Tutkiról is, amely folkegyüttesek a lengyel zenével és tulajdonképpen a lengyel nyelvvel való első találkozásomat jelentették. Mára legyen elég ennyi.
Ja, egyébként, mint már kiderült, a mostani koncertre nem mentem el. Viszont sétáltam egy kellemeset a Wisła-parton, később pedig beültem a Fusy (Zacc) teaházba, ahol Ania dolgozik. Jó hely, egy pincében van, az Óváros kellős közepén. A a falak tele vannak aggatva didzseridukkal. Gyertyafény, kellemes félhomály, ahogy ez lenni szokott. Ja és dizseridu hangja szólt magnóról, de lehet, hogy ez csak véletlen egybeesés volt.