Tervezgetés

Jó lenne újra vonatra szállni különben és újra elmenni Vilniusba. Vagy Wilno-ba, ahogy vesszük. Az a hely valami titokzatos módon vonzott mindig is, és amióta ott jártam, valami titokzatos módon vonz vissza. Valami olyan módon, aminél csak Kraków vonzása, visszahúzó ereje lehet nagyobb. A Kraków iránti epekedésem néha olyan erős, hogy már némileg honvágynak is lehetne nevezni. Nem, nem arról van szó, hogy ott hagytam Valakit, az lezárt ügy. Nekem a Város kell, ami Kraków esetében egy élő dolog, aminek van szelleme, kisugárzása, meg minden. Olyan hely, amivel muszáj volt együtt lélegezni, amíg ott voltam. Jó lenne erről is írni valamit majd egyszer. De egyelőre nem megy. Addig is, amíg nekem ez nem sikerül, ott van Paradigmák. Sokszor megírta ezt az érzést sokféle nézőpontból (főleg versben). Szerintem még fogja is egy párszor. Na mindegy.
Mindenesetre ha Vilniusba megyek, akkor most az odautat is másként kell majd megoldani. Mikor két éve oda utaztunk Szymonnal, én odanyomtam az orromat a vonat ablakához és mohón szívtam magamba a tájat. Kelet- és Északkelet-Lengyelországot. Azok a csodálatos erdők! Nyírfák. És fenyvesek. Zöld, sárga, fehér és vörös színek mindenütt. Mindez egyszerre, persze mi emberek aztán szimbolikusan szétbontjuk magunkban az egészet fehér-vörösre és sárga-zöld-pirosra.
De a következő utazásnál meg kell állni majd két helyen. Meg kell nézni (és nem csak a vonatablakból) Białystokot és Suwałkit.
Białystok (a név jelentése: Fehér Lejtő) a fehérorosz határhoz esik közelebb. Több mindenről híres. Először is van ott egy hatalmas nemzeti park, ahol még szabadon legelésznek az utolsó európai bölények, az ország büszkeségei. És ha már bölények, a másik fontos dolog: igen, látom kitaláltátok, itt gyártják a híres bölényfüves vodkát, a Żubrówkát. Nem állom meg, hogy le ne írjam itt azt a verset, amit az egyik kedvenc költőm, Nagy László írt erről az italról, mikor errefelé járt. (Persze mi magyarok mindig a piára gondolunk, ugye.) (A Fonósok már ismerik, leírtam a biłgoraji útibeszámolóban):


Nagy László:
Wódka Żubrówka

Varangy-lábfejű éj az éjben
Caplat a szív körül
Szorul a száj a tüzes pohárhoz
Virrasztok lengyelül

Homlokomig a busa-védjegy
Már égődik belém
Néz mozdulatlanul belőlem
Az utolsó bölény

Ja, és egy harmadik dolog: számos híres szülötte is van a városnak. Pl. Ryszard Kaczorowski, az utolsó emigráns lengyel köztársasági elnök, aki aztán a rendszerváltás után hazajött Londonból, és átadta az elnöki zászlót Lech Wałęsának, és élt tovább békés nyugdíjasként, aztán idén tavasszal ő is meghalt azon a repülőn, amin díszvendégként utazott együtt az akkori köztársasági elnökkel. Meg aztán Krzysztof Kononowicz, „a lengyel Szalacsi Sándor”. Białystok polgármesterének jelöltette magát és kampánybeszédét az interneten az egész ország megcsodálhatta és éppen annyit idézgették a sután megfogalmazott mondatokat, mint nálunk az „ojjektumot” meg „a zoxigént”. Érdekes, sokszínű város lehet ez, legalábbis az az érzésem.
Suwałki már a litván határhoz van közelebb. Erről a helyről még kevesebbet tudok, de még jobban vonz. De nem tudom, miért. Talán Litvánia közelsége miatt. Talán a környékbeli gyönyörű erdők miatt, talán a vidék zenéje miatt. Sokat hallgattam egy itteni népzenei együttest, a Dautenist, és imádtam, amit csináltak. Különösen a pedálos harmonikán játszó lány. Ők is igyekeztek megmutatni ennek a kulturális csomópontnak a sokszínűségét, ahol élnek. Erre utal különös hangzású nevük is. Már elfelejtettem mit jelent (valami tóval kapcsolatos dolog volt), de arra még emlékszem (a honlapjukról tudtam meg), hogy a szó jatvégul van, ami egy rég kihalt balti nyelv. Maga az ötlet, ilyen nevet találni, ez nagyon tetszett. Szeretném végre ezt a zenekart élőben is hallani.