Emlékiratírók

Van egy ilyen órám (ez meg szerdánként van), hogy Emlékiratírók a XIX-XX. században. Jó vagy nem jó előadó a néni, aki tartja, ez most más kérdés. (Kicsit változó is.) De maga a téma tetszik. (Otthon is jártam ilyenre.) Emlékiratokat olvasni mindig izgalmas dolog. Sokban megismerheted egy másik ember véleményét a Világról. Persze az emlékirat általában valami önigazolás-féleség is, és aszerint is kell kezelni.
Én most Wincenty Witosét olvasom, aki egy egészen érdekes figurája volt a két világháború közötti politikai életnek. Egyszerű galíciai (Tarnów-környéki) parasztemberként kezdte a pályafutását, és tulajdonképpen egész életében soha nem adta fel a paraszti munkát, mindig volt egy darab földje, ahol dolgozhatott. De olyasféle gazda volt, mint Magyarországon Veres Péter vagy Nagy Ferenc. Önműveléssel, sok olvasással, nagy kitartással szerzett viszonylag széles műveltséget, és lett aztán közéleti személyiség, előbb járásbíró, később aztán a galíciai Lengyel Népi Párt (Polskie Stronnictwo Ludowe - PSL) tagja, az I. világháború idején már egyik vezetője, majd a két világháború közötti időben többször miniszterelnök. És ahogyan Péter bátya, vagy Nagy Ferenc, úgy pan Wincenty sem tagadta meg önmagát: magyar kollégáihoz hasonlóan minisztersége idején is parasztviseletben és csizmában járkált és reprezentált.
Ami az emlékirataiban különösen érdekes, hogy nem csak saját magáról ír nagyon sokat, sőt nem is elsősorban saját magáról, hanem a falujáról, a szülőhelyéről, annak szokásairól, hiedelmeiről, mindennapi életéről is, nagy alapossággal. Tulajdonképpen egy egész kis szociográfiát rittyent az emlékiratai elejére Wierzchosławicéről és környékéről, a járásról és Tarnów körzetéről. Érdemes lenne ezt az írást talán összevetni a Puszták népével vagy a hasonló magyar dolgokkal. Bár nem tudom, hogy az irodalmi szociográfia, mint műfaj megvolt-e a polákoknál is, és ha igen, ott is ilyen nagy jelentőségre tett-e szert a népi mozgalomban, mint nálunk. Amúgy nem ígérem, hogy lefordítom Witos emlékiratait, vagy ha igen, akkor legfeljebb csak ezt az elejét, mert ami utána jön, a sok pártharc, a leírások egymás fúrásáról, az egymással való kiszúrásról, ilyesmikről, azok már kit érdekelnek?
De mondom összevetésre érdemes lehet az egész a hasonló magyar alakokkal. Én a magam részéről egy időben nagyon szívesen olvastam sok mindent, Péter bácsitól, tetszett a keresetlen szavakkal megfogalmazott őszinte vélemény, az egyszerű, egyenes stílus, amiben írt. Őt is kevesen olvassák ma már, mert vagy úgy gondolják, hogy csak a saját korának szólt, és ma már nem aktuális, amit mond, vagy azt hiszik, hogy a későbbi, háború utáni szereplésével hiteltelenített, mindent, amit mondott. Pedig egyrészt, ha sok szó esik emellett arról, hogy Németh László műveit érdemes lenne feldolgozni és újragondolni, akkor amellett apró kiegészítőnek, kis kontextusnak jó lehet Péter bácsi véleménye is. Másrészt pedig az ember semmiféle használható és jó gondolatot nem hiteltelenít azzal, hogy valahol belesodródik valami olyan folyamatba, amit már nem tud irányítani, ahol kiesnek a dolgok a kezéből. Ettől még a jó ötletei megmaradnak, és ugyanúgy jó ötletek maradnak.
Gyanítom, hogy ilyen gondolatok és jó ötletek itt, Lengyelországban is lehetnek, csak meg kell keresni őket. Na, majd meglátjuk.
(Lábjegyzet: Ilyen párt, hogy PSL (Polskie Stronnictwo Ludowe) ma is létezik, de tulajdonképpen már nem sok köze van a Witos-féle párthoz, bár hivatalosan annak a jogutódja.)