Január elején aztán egy felolvasóestünk is volt, amire illett elmennem, sőt fel is olvasnom, ugyanis ez egyfajta jubileumi este volt, az első nagy collegista felolvasásunk egyéves évfordulója. De igazából majdnem két héttel korábban volt, mint amikor az évforduló lett volna, és tudni lehet, hogy Ifjú Delta barátom pont azért szervezte ilyenkorra az egészet, hogy én is ott lehessek még. Ez igen szép gesztus volt Ifjú Deltától, amit nem győzök eleget köszönni neki.
Egyébként ezúttal ő maga volt a moderátor is, ami most először fordult elő, mert eddig mindig Chevalier volt az, aki az összes verset elolvasta előre, és mindenféle csavaros filozófiai-esztétikai kérdéssel készült, amiket nekiszegezhetett a költőknek. Hát Ifjú Delta nem volt ennyire felkészült, de a szokásos humoros stílusában adta elő az egészet.
Amúgy majdnem mindenki ott volt, aki egy évvel ezelőtt is, ha nem is olvasott mindenki fel. Hazug Virág, Füstköd, Vazul, Chevalier és Mattiaho is. Csak éppen a főnököt, a szerkesztőt, vagyis Szottyát hiányoltam nagyon.
Másnap aztán, mikor magamhoz tértem, még felkerstem egy csomó embert a Koliban: ismét elköszönni. Igaz, nem fogtam fel túl tragikusan a dolgot: most tényleg úgy gondolkodtam, mintha éppen csak egy jó kis kirándulásra akarnék átugrani ide a szomszédba. A legtöbbet egyébként Körtéfával beszélgettem. Körtéfa valami miatt olyan, mintha gyerekkori ismerősöm lenne, pedig még egy éve sincs, hogy ismerem. Egyébként ő is azt kérdezte:
-Mikor megyünk Krakówba?
Fura. Mostanában minden ismerősöm ezzel ostromol, hogy valamikor majd (lehetőleg tavasszal) utazzunk ki egy hétvégére Krakówba. A Mágikus Városba, amiről annyit áradoztam én mindenkinek, lépten-nyomon. Egyre többen rágják a fülemet ezzel, egymástól teljesen függetlenül. (Vagy lehet, hogy összebeszélnek?) A vége ennek az lesz, hogy különbuszt kell foglalnunk egy egész turistacsoportnak, ahol ráadásul én leszek az egyetlen ember, aki mindenkit ismer.
Mindenesetre most Warszawába kellett tartanom ismét. Még eltelt néhány nap a készülődéssel, aztán megint vonatra szálltam. Azt éreztem magamon, hogy tényleg sokkal lazábban fogom fel az egészet, közel sem veszem olyan véresen komolyan, mint mondjuk ősszel. De ez megint csak nem baj. Meg aztán mit panaszkodjak éppen én. Hogy mást ne mondjak, Füstköd barátom azóta már egyenest Amerikáig ment. (Asszem, van is róla blogja neki is.) Nagy kaland lesz biztosan, szurkolok neki.
Kora reggel értem Warszawába. Azt hittem fárasztó lesz a hosszú út után még átbumlizni a fél városon, de nem. Mintha csak a szokásos napi rutintevékenység lett volna, olyan volt a hosszú buszozás.
Hamarosan benyitottam a Światowid utcai lakás ajtaján, és boldog új évet kívántam.
Grzesiek is boldog új évet kívánt, de egyébként úgy fogadott, mintha mi sem történt volna, amiért igazság szerint roppant hálás voltam neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése